Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


VÁNDOR

2010.11.21

VÁNDOR

(ismeretlen szerző)

 

VÁNDOR

(ismeretlen szerző)

 

Vándor roskad le az útszél kövére.

Bot a kezében. Bárcsak célhoz érne!

De nem, megy tovább!

Hogyan érje el,

ha olyan nehéz terheket cipel?

 

Amikor indult, erős volt és boldog.

Azóta annyi minden összeomlott.

Szívében ott a kérdés szüntelen:

Miért lett ilyen az út, én Istenem?!

Ahogy így töpreng, kicsordul a könnye,

és leperdül az útszéli göröngyre.

 

Aztán elcsendesedik.

Lehet-e ilyen csüggedt,

ha Isten gyermeke?

Magasba emeli a tekintetét.

Ott majd megérti, amit itt nem ért.

Fogja botját és indul, vánszorogva.

Mintha a domboldalon kunyhó volna.

Odaér. Bemegy. Fáradtan lefekszik.

Elég volt már a vándorlásból estig.

Soká eltöpreng a bajon, hiányon, míg végre lassan elnyomja az álom.

 

S magát álmában is vándornak látja,

útban a távol mennyei hazába.

A mennyei város ragyog feléje,

Oda igyekszik, siet, hogy elérje.

Kezében vándorbot, vállán keresztje.

Vállára azt maga Isten helyezte.

Siet Örömmel. Föl! Föl! Előre! Föl!

A messzi cél, mint csillag tündököl.

 

Hőség tikkasztja. Keresztje teher.

Útközben néha pihennie kell.

Kedves ház kínál pihenést neki.

Súlyos keresztjét ott leteheti.

S ahogy továbbindulna, mit vesz észre?

Tekintete ráesik egy fűrészre.

 

„Olyan súlyos keresztet cipelek.

Jobb, ha belőle lefűrészelek”

- mondja magában

„De jó, hogy megtettem!

Sokkal könnyebb! - sóhajt elégedetten.

 

Siet tovább. Mindjárt elfogy az út,

s eléri a ragyogó gyöngykaput.

Ó, már csak egy patak választja el!

Jön-megy partján, hídra mégsem lel.

De hirtelen eszébe jut keresztje:

A túlsó partra az most híd lehetne.

Jaj, nem ér át! Hiába próbálgatja:

hiányzik a lefűrészelt darabja.

„Mit tettem!” - kiált kétségbeesetten.

„Most a cél közelében kell elvesznem,

mert keresztemet nehéznek találtam!”

S, ott áll a parton keserű önvádban.

 

Azután új vándort lát közeledni,

S mert keresztjéből nem hiányzik semmi,

mint hídon boldogan indulhat rajta, hogy átjusson békén a túlsó partra.

„Rálépek én is!” - reménykedni kezd.

Az ismeretlen, idegen kereszt, hátha átsegíti.

Rálép, de reccsen lába alatt.

„Jaj, Istenem, elvesztem!

Uram, segíts!”

Így sikolt és felébred.

 

Még a földön van. Előtte az élet.

Csak álom volt a kín, a döbbenet.

 

„Megváltó Uram, köszönöm Neked!

Keresztemet Te adtad, ó ne enged,

hogy egy darabot is lefűrészeljek! Amilyennek adtad, olyan legyen!

Te vezetsz át a szenvedéseken.

A Te kereszted szerzett üdvösséget,

de mivel az enyémet is kimérted,

Te adj erőt és kegyelmet nekem,

hordozni mindhalálig csendesen!”

 

Kemény a harc, nehéz a kereszt terhe.

Nem bírom már! - sóhajtod csüggedezve.

De tarts ki!

Egyszer meglátod, megérted, hogy a keresztre miért volt szükséged.

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 

Profilkép



Utolsó kép



Archívum

Naptár
<< Június / 2017 >>

Statisztika

Online: 5
Összes: 80656
Hónap: 3105
Nap: 142